Eszetlen jó kis hétvége van mögöttem, s remélem, előttem is, de ez egy másik fejezet. 

Szombat: Győr-Vének (Duna és Mosoni Duna találkozása)- Kisbajcs-Győr útvonalon tekertünk immár párosban. Köszönjük M. Pisti! :-) Aligha tudnának most jobb sportot ajánlani nekem a ződ mezőkön, folyó partokon való tekerésnél. Nem kérdés tehát, mi motivál a munkakeresésben. Kell egy klassz bicaj, hogy magányos (nemis) hobbimnak élhessek. 

Vasárnap: Rajka-Pozsony-Dévényi-vár-Pozsony-Rajka. S vonattal vissza Győrbe. Erről a facebookon regéltem néhány képben. Aligha kell kommentálni. Mennyire jobb hely minden Magyarország határain túl (nyilván nyugatra). Sehol mocsok, sehol igénytelenség, sehol szegénység. Mindenki KTM bringákon teker, százezres sportfelszerelésben és leszarja a hétvégét, ő boldog a természetben. Átkozottul jó hely ez a Duna menti bicikli út Pozsony körül. Én meg mocskosul büszke vagyok, hogy eljutottunk oda, s még visszatérek, megígértem elméletben a szomorú büfés néninek és a bokroknak az út mentén. 

Azért nagyon szerencsés emberek vagyunk ám! Végig napsütés és gyenge szél volt segítségünkre a tekerésben és legyengült szervezetünk is velünk volt a nehéz pillanatokban. Én egy hete foggyulladással és gyomorfájdalmakkal küzdök, Balázs náthás. Marokszám szedtem a gyógyszert, s sokféle húst olvasztottam ki az arcomon éjjelente, de nappal tekertünk, s jó volt. Ennyit, s nem többet erről! 

Remélhetőleg gyorsan kitanulom Budapest tekerhető helyeit, s akkor újra jelentkezem kétkeréken. Ámen.

Ja, megmondták.

Állást kell keresni. Nem lehet munka nélkül élni. 

Persze, tudom én, hogy milyen ha más adja a kenyeret.

Behúztam fülem-farkam. Nem vágyom semmire. Nem akarok tekerni se, bicikli se kell, álmaim sincsenek, semmi nem kell. Hervasztó a süket fül, borzasztó az üresbe beszélés. 

Esik az eső, s én magamban csinálom a kötelezőket. Kimosok, kitakarítok, főzök, s itthon várom a munkából hazatérő éhes férfit. Élem mások életét, amíg csak kívánják. 

Csak még egy szavam hadd legyen: hazavágyom!

Rusnya egy dolog ez az albérletkeresés. Illetve a folyamat a röhejes és felháborító és kiakasztó és durva és abszurd és túlzás és és és... 

Gugli, fészbúk, óelix és alberlet.hu kiolvasása után felutazunk Budapestre, kibérelünk egy szobát a panzióban, veszünk két 24 órás békávé jegyet és nyakunkba vesszük a várost, hogy megtaláljuk a következő néhány évre szóló kis bunkerunkat. Miután közel 20.000 forintnál járunk már megérkezésünkkor az elköltött pénzt illetően, végre bejutunk egy-két remek lakásba, amit nem lehet most azonnal kibérelni. Miért? Mert nem a pénz a fontos, vagy nem az az elsődleges, hanem az arc, a jellem. Megnézzük mi a lakást, megnéz a tulajdonos minket, megnézi még másik 5-10 potenciális jelölt a lakást, s majd a tulajdonos kiválasztja, kinek adná ki szívesebben a lakást. Hát nem csodálatos?

Azon már fel se háborodok, hogy egy 30 m2-es lyukért pár ikea bútorral 90.000 forintot is elkérnek, hozzá meg a kéthavi kauciót. Beszorozzuk, s ki jön az összeg, amitől megvakarja az ember a fejét, hogy mégis honnan a retekből ennyit?

Van a főbérlőknek is tahó kategóriája. Egyik kedvenc, aki egy hétig arra kér, hogy szerdán délben hívd, aznap meg is mutatja, ki is veheted. Felmész Pestre, kiveszed a szabadságot, elutazod a pénzed, felhívod délben és aszondja, "az előző bérlő mégis marad, sorry". Édesanyádat! A másik, akivel egyeztetsz, oké a dolog, nyomod a kapucsengőt, aszondja türelem, türelmesen vársz az ajtóban, 5 percet, 15-öt, fél órát, s egy óra után otthagyod a picsába, mert hát van méltóságod. Miután nem talál egy óra után az ajtójában sms-ben közli, hogy nembaj, hogy otthagytuk, úgyis kivette az előző megtekintő. (Nem mellékes, hogy a hirdető eleve castingról beszélt, ahol a tömbház többi lakója a zsűri tag.) Kezdem sajnálni magunkat. Közben meg röhögök, hogy a pénz nem minden, a név előtt a dr. titulus se elég, ha megfeleltünk a cicakutya, gyerek és cigi tilalomnak.

Kétszeri Budapest-tour után még mindig csücsülünk és várunk, hogy hátha megcsörren a telefon és valamelyikük minket választ.

Be van állva a lustaság nagyon. Nagy rákészülés szükséges egy Teszkóbótba menéshez is, nemhogy valami sportot űzzünk. S EZ ÍGY NEM MEHET TOVÁBB! Úgyhogy én gyakrabban ülök szobabiciklire, nézem hozzá a Breaking Bad-et, s boldog vagyok. Már Lackáék látogatása előtt oda és vissza voltam a kerékpár túráktól, de a fiatalok látogatása feltette az i-re a pontot. Kolozsvárról Győrbe tekerni? Hú! Riszpekt meg minden egyéb. 

Azóta csak nézegetem a bringákat, tagja vagyok pár bicajos csoportnak és ámulok az emberek teljesítménytúráin. Őrülök meg egy Balaton körbetekerésért, de nem jön velem az én párom. (!!!) Néha elszórakoztatom magam egy-egy képzeletbeli tekeréssel, de attól a zsírom soha nem fog elégni, úgyhogy ma reggel felnyergeltem Balázs Meridáját, s kihajtottam a városból. 

Ez volt a cél: 

Kitűztem magam elé a lehetetlent úgy, hogy szobabicajon is 20 km volt a max. Hát nem jött össze.

Ellenben a fele igen.

Sípolt a tüdőm, nyuvadásig köhögtem, szédültem, izzadtam, s azzal kullogva visszafordultam. A következő már jobb lesz. Vizet viszek, csokit, nem hajtok átlag 20-szal, s meglesz az a Pázmánd.

Kicsi leányka nagy célokkal. 

A motorozás is állati lehet. Doki Emesének üzenem, hogy büdös irigy vagyok minden fotójára :D

Ennyit hát a kétkerékről. Imádom, úgy ahogy vannak. Egymás után. 

- Jó napot kívánok, WC-pumpát keresek.

- WC-pumpa nincsen, de ajánlhatok esetleg Dove tusfürdőt?

(szóval fürdjek, ha a dugulást nem is tudom elhárítani)

Kijár nekem havi 1-2-3 koncert mióta zenekritikus férjjelöltem van, úgyhogy itt folyton szól a mjúzik. Kedden Mosonmagyaróváron csíptük el Péterfi Borit és bandáját, utána pattogtunk kicsit a Quimbyre. Bori zseniális kis csaj, még nem volt szerencsém hozzá, csak pár slágerét tudom dúdolni, ha eszembe jut, megmozgatta a közönséget rendesen. Közénk vágódott, megtáncoltatott, énekeltünk, s boldogok voltunk. A kolbászra a sörök lecsúsztak szépen, sőt alul a rozé is szomjazott valami hígabbra, úgyhogy nem maradtunk szárazon. Elfoglalva második sorban a helyünket a Quimby előtt visszaszámoltunk és megállapítottuk, hogy pont két éve írtam Balázsnak először a cseten. Úgyhogy vagányabb évforduló se kellett.

Előtte már megkaptam a kis virágcsokrom, én szereztem csokit, bort, cuki képeslapot, rottyantottam egy adag zakuszkát is a két adag lekvár mellé. (Tele a kiskamra. Költözésnél nem örülök majd így :D) Tehát szóval koncert. Szerdán Szent Pistát itthon ünnepeltük, meg a moziban. Atyaég mekkora film ez Az élet ízei! Kacagtam, bőgtem, tömtem a kukoricát, csak ne sírjak mán úgy. Eszelős volt!

A csütörtök pedig, háááát. Bjúdapest. Vízmű, üzemorvos, KFC, ééééééés Watch My Dying koncert az A38 hajón. Bárcsak megmutathatnám valakinek, bárcsak megszerettethetném valakivel. Ahogy a könyvekről, úgy zenéről is eszmét cserélhetnék. Egyértelműen a WMD az én kedvenc magyar zenekarom. Egyenként szerelmes vagyok a fiúkba, abba, amit a színpadon csinálnak, abba, ahogy köztünk járnak, s kurvára nem híresek, pedig lehetnének. Ha nyernék a lottón, biztos őket repíteném a siker útjára (miután sok szegényt kihúztam a szarból). Itt szóljon egy nóta:

Úgy vagyok a WMD-zene hallgatásával, mint Bori Sanyi mikor játssza. Érzem. Szemet becsuk, kezeket pengető és húrfogó pózba állít, s cibál. Nő a hajam, szépen kibomlik egy-egy földig bólintásnál, fog ez menni =)) Na mielőtt túlzásba viszem a rajongást még csak a Lake of Tears cédé vásárt említem. Bűn nekünk CD pincébe menni, mindig kijön valami velünk. Tegnap jött az egyik kedvenc LoT lemezem, a The Neonai. (Biztos ezzel a rajongással is egyedül vagyok. ) Jövőre Bukarestbe megyek értük. Büdöspestre nem jönnek sose nem, pedig értük is ülnék az első sorban fél napot a biztos hely érdekében :D

Íme egy dal tőlük is:

Nyolchúroson akarok játszani. Bori Sanyival akarom magam taníttatni. Más bajom nincs. Ígérem :D

Jön a második hétvége ezen a héten, úgyhogy könyvek, cédék, s az intenzív lustaság. Még egy mozit esetleg kikönyörgök előtte utána egy Gelatóval, s akkor felőlem jöhet a jövő hét! :D

(Máról annyit, hogy WC-duguláselhárítással kezdtem a napot. Sose ejtsétek az illatosítót a budiba, mert SZARÜGY!)

Imádom Balázs szülői házát. Csopakon lenni életérzés. Olyan klímája van a településnek, amitől feszt vigyorra áll a szám. Szőlőhegyekről nézünk le a Balatonra, bort kortyolunk a pincészetek mögül, s nem kell megszólalnunk, tudjuk. Imádjuk.

Napközben fürdés a magyar tengerben, hamburgerek, lángosok, fagyik, sörök. Este könyveket simogatok, egyenként leporolom, bedobozolom, szeretgetem. Végtelen nyugalom van ott. Csak a tücsök, s a falevelek remegése. Egy nagyvárosi zsivaj után el sem lehet mesélni, mit jelent. Néha kísérteties, néha megváltás. Fenyők között a házikó, kapu előtt a tó nyújtotta panoráma. Írjam még? Imádom.

Jó asszonya akarok lenni a háznak, gondozója a kertnek, szerelme a virágoknak. Mindehhez kevés tehetségem van, de annál nagyobb akaraterőm. Szeretni fogom.

Pakoláshoz szól a nóta:

Egyre inkább úgy tűnik, hogy mögénk kerül Győr. A doktor párom jobb állás után nézett, s megkapta. Fővárosi Vízművek, bejólhangzik! Szóval Budapest, jövünk!

Elképzeltem, hogy egy hónap után prüszkölve vágyom vissza a "vidéki" városba, de most az hajt, hogy ott van barátnő, barát és legjobb barátnő is, és egyéb ilyen vonzó dolgok, amik segítenek a szociális létezésben. Közelebb leszek az otthonomhoz, egyetlen buszúttal megoldható egy hétvégi látogatás is, ami nagy dolog, mert Győrből csak nyűg volt a pesti átszállás.

Eszméletlen nagy megkönnyebbülés volt egy hete megválni a Dumaszínháztól. Ilyen kiszámíthatatlan, nyomasztó munkát nem akarok sosem végezni már. Persze, tudom, hogy az élet nem egy "kívánságteljesítő gyár", de attól még hervasztó, hogy úgy próbálunk egy nagy kaliberű turnét megszervezni, hogy előtte nem ültünk le gondolkodni. Nem mondanék rosszat róla, de ha egyszer standupos leszek, tutibiztos, hogy elmesélem ezt a másfél hónapot, s a szórakozást garantáltnak tekinthetjük. 

A napok úgy telnek, hogy orvoslátogatás van, lakáskeresés, felesleges tárgyakat szelektálunk, szaporán pótolom a kritikák megírását, s filózom, hogy melyik ötven könyvet dobozolhatom le a balatonparti házikóba, mert egy új albérletbe nem tanácsos egy raklap könyvvel indulni, ha közben hetente 5-öt még hoz a postás. 

Most élvezem, hogy "gondtalan" az élet, s fogom a felelősségterhes férfi kezét, hogy kitartson. Vélhetően egy hónap és újra álláskereső leszek, vélhetően találok egy naaagyon klassz állást, s boldog alkalmazott leszek.

Hát így!

Jóság volt. Mekkora jóság!

Férfiam kitérőt tett az utazási iroda fele, s szerzett két jegyet a piráni útra. Két lehetetlen jegyet. Úgyhogy pénteken buszra ültünk, szombaton tengerben lubickoltam, s ámultam-bámultam. Nekem nagy dolog volt, sosem láttam tengert. Olyan kék, olyan sós, olyan gyönyörű, úgy himbálja vizét. Belefeküdtem, s boldog voltam. 

Hát így mennek a dolgok nálunk. Szerdán a férfi kitalálja, csütörtökön megszerzi, pénteken csinálja. Spontán láttam tengert, s megvallom, rá tudnék szokni.

Szeretjük az ilyen férfit? Nanáhogy!

S fogok is! :)

Van az úgy, hogy lecsúszik egy 7.2 százalékos sör, s megtámadnak a világmegváltó gondolatok, amiket nincs kivel megosztani. Azok a bizonyos barátok nem léteznek, a toll és a papír már a múlté, az írógép hangos, marad a blog.

Hálás kis dög ez a felület. Sok szart elbírt már, mostantól bírnia kell az én agymenésemet is antiszociális gondolatokkal. 

Szóval jövök majd és beszámolok.

Most pedig odaszólok Elton Johnnak, hogy vegye pörgősebbre a figurát, mert koppanni fog a fejem a billentyűzeten.