...fordulok a WMD minden egyes tagja felé. 

Őszintén rajongok Balázsért, mert szerzett nekem WMD-s pulóvert, s tökfejemet rejtegethetem a zord világ elől.

Ma este Sztédzsdájving a Dürerben. Kell kettő darab 7,2  százalékos Argus és mehetünk!

Addig haccóljon a Fényérzékeny: https://www.youtube.com/watch?v=-SbUi8r1lIw

Nem múlhat nap,
Szükséges bizonyíték nélkül.
És még elfelejtve semmi nincsen
Nyoma van a listák legvégén.
A sorok között is olvashatnék
A lényeg mégsem látható.
Majdnem minden mindegy, mint egy
Holt ajkán a csók!

Hiába vinném el,
Ha nemlátszik mégsem,
Kiürül minden oldal
Fényérzékeny...

Kéz a hajban,
Mint kés a vajban,
Görcsbe rándul 
A karma akaratlan
Elcsitít,
Mint a víz, ha lázat olt...
Mielőtt magába fojt...

Titkos fiókodba bújt,
A hullámzó folyosón,
Ami talán egy kútgyűrűt is elbírna
Amilyen mély, de semmi hibát
Köveket dobok az aljába
A visszhang talán majd válaszol
Majdnem minden mindegy, mint egy
Holt ajkán a csók...

Hiába vinném el,
Ha nemlátszik mégsem,
Kiürül minden oldal
Fényérzékeny...

Kéz a hajban,
Mint kés a vajban,
Görcsbe rándul 
A karma akaratlan
Elcsitít,
Mint a víz, ha lázat olt...
Mielőtt magába fojt...

[Én tévedtem
Akármi volt értelmetlen]
Majdnem minden mindegy, mint egy
Holt ajkán a csók...

Hiába vinném el
Ha nem látszik mégsem
Kiürül minden oldal
Fényérzékeny

Pont úgy hamvad el,
Mint egyszer régen
A napraforgó
Fényérzékeny

Kéz a hajban,
Mint kés a vajban,
Görcsbe rándul 
A karma akaratlan
Elcsitít,
Mint a víz, ha lázat olt...
Mielőtt magába fojt...

Kéz a hajban,
Mint kés a vajban,
Görcsbe rándul 
A karma akaratlan
Elcsitít,
Mint a víz, ha lázat olt...
Mielőtt magába fojt...

- kérdezik az ismerősök, s én nem tudom a választ.

Négymillió érzést váltott ki belőlem a búzás könyv kiadása is, s a megjelenés utáni visszhangokkal sem volt könnyű megbarátkozni. A család kakukktojásaként megbolygattam az életüket elég erősen, ezért most utálnak otthon, amennyire csak tehetik. Anyám szerint szégyellnem kellene magamat amiatt a könyv miatt, mert senkinek semmi köze hozzá, hogyan veszítettem el a szüzességem a Balatonon. Igaz a történet címe az volt, hogy "Hogyan veszítettem el Balatonszüzességemet?", azaz hogy is jutottam el végre a Balatonra, s mártottam meg benne habtestem. Miután elolvasta a kis beszámolót arról, mennyire boldoggá is tett engem az élmény, hogy láthatom a magyar tengert, nem tudta leszűrni, mi a mondanivalója az egésznek. Aztán tótferiék is haragszanak, mert róluk írtam. Tejóisten, amikor randomra találtam ki néhány családnevet. Legfontosabb kérdések a könyv elolvasása után: tényleg te írtad? tényleg valós történetek? 

Ejj El kell mondanom néhány dolgot. Nyilván magamnak, mert ezt a blogomat az alteregóimnak írom. Tehát hogyan lettem én "írónő". Kutyák faszát vagyok én írónő. Gyerekkoromban nem engedtek sehová, ezért a szobában ahhoz nyúltam, ami a rendelkezésemre állt, hogy elszórakoztassam magam. Volt papír, ceruza és azok a könyvek, amelyeket az iskolában adtak jutalomként a tanulmányi eredményeimért. Nem voltak barátaim, akikkel kacarásszak, játsszak, ezért firkáltam. Írtam mindenfélét. Leginkább a saját gondolataimat. Aput nem szeretem, mert. Anyut, mert... Bátyust, szeretem, mert... stb. Aztán lett saját naplóm. De elvette anyám, aztán vettem egy számítógépet. Wordpadbe írtam a gondolataimat. Aztán lett blogom, aztán még egy és még egy. Egyre több időt töltöttem könyvek és az írás társaságában. Soha nem alkottam nagyot, nem írtam fantasy novellát, se mesét, s regényvázlatom se volt. A rímeket se szerettem különösen, így tényleg csak a saját gondolataimat vetettem papírra. Majd a megtörtént események is gyűlni kezdtek. Velem, mással, mindenkivel és bárkivel megtörtént események... A Székely Zabhegyezőn. 

Aztán a ditrói önkormányzat mellém állt, mondjuk így, s lett könyv. Addigra én már a blog alapján meg voltam ítélve, én voltam a világ legrosszabb unokája, lánya, sógornője, mittudomkije. Nemhogy virágcsokor és örömujjongás nem volt a bemutatón a szülők részéről, de még egy hátbaveregetés sem. Nem is hiszem, hogy tudták, mit illik s mit nem. Majd jött az eladás. A könyvek fogytak, a visszajelzések jöttek. Aki felfogta, mit is olvasott, az rámvigyorgott, s azt mondta, hülye vagy te leányka, ezé bírlak. Aki pedig csak olvasta, de nem értette, az ma vicsorog és ítélkezik. A jó hír, hogy elfogyott belőle 500 darab.

Akarok-e még írni? Nem hiszem. Vagy nem erdélyi magyaroknak, nem falusi székelyeknek. Ahol szégyenlik az írói vénával megáldott porcelánlelkű embert, oda nem kell irodalom. Oda lapát kell és kapa. Azt nem lehet félreérteni.

Másrészt búzás könyv nem lesz, de valami bitang erős és fájdalmasan hervasztó gyermeteg történet még kell hogy szülessen éltemben, különben senki nem fog rám emlékezni, ha meghóttam. 

Hogy is van ez a dolog az újévi lendülettel? Mert én nem érzem. Sőt. Ahogyan átfordultunk 2015-be, lejártak a férfiember szabadnapjai, s újra egyedül maradtam a lakásban, egyre inkább befele fordulok. A játék a szokásos: álláskeresés.

Közben még cipelem a karácsonytól kapott pofonokat, s tudja a lófasz, de valahogy nem bírok elmenni a dolgok mellett. Tényleg ezt érdemlem a családtól? Hogy szarházinak tartsanak? A legnagyobb jóindulatot én mutatom feléjük mind közül, s hálaképp folyton összetörnek apró darabokra. Nyilván nem lesz ez soha jobb, hiszen ahol attól leszel ember, ha van autód, pénzed, s nem albérletben élsz, ott én már sose leszek boldog. Az a mentalitás, hogy dolgozz míg fiatal vagy, gyűjts, vegyél tárgyi dolgokat, halmozz vagyont és ha már rokkant vagy a fizikai fáradtságtól, s mentálisan is meg vagy zuhanva, akkor költsd el a pénzed: orvosra. Ha orvoshoz nem is mész, akkor se nyúlj a pénzhez, hiszen egzisztenciálisan kevesebbé válsz majd. Nos, tényleg problémás a helyzetem. Semmim sincs kétszáz könyvön kívül, s egy okos telefon lapul a zsebemben. Tán ennyi az, amivel szolgálhatok, s ettől a világ valóban nem lesz jó hely.

Viszont a szívemben nincs rosszindulat és gyűlölet. Mai napig tágra meredt szemekkel csodálkozom azon, hogy a körülöttem élők csak a rosszindulatot olvassák ki a szavaimból. Néhány hajmeresztő példa: le fogok vizsgázni román nyelvből, vélhetően középfokon. Hozzászólás: ideje volt ennyi meg annyi év után. Igaz. Ideje. Romániában nőttem fel, totál magyarlakta környezetben, magyar iskolába jártam, magyarul tanultam az egyetemen, román tanáraim alkoholisták voltak, akikkel a Ion és az Enigma Otiliei helyett lekvárt főztünk és arra kaptuk a jegyet. S mivel az én anyám nem sütött a lekvárból süteményt, amit a tanárnő osztályozhatott volna, én nem kaptam soha jó jegyeket. Átbukdácsoltam az érettségin, hogy majd Kolozsváron felszedjem magamra a konyhanyelvet. Nem hibáztatom a fent említettek miatt a tanárokat, s a szüleimet, mert Ditróba neveltek, sokkal inkább én vagyok a hibás, mert tizenévesen nem ismertem fel, hogy mennyire fontos lenne elsajátítani a román nyelvet. Az egyetemen is fontosabb volt minden egyéb a valós tanulás helyett, ezért most, 25 évesen fogok neki és megtanulok rendesen románul. Nyilván a jóindulatú gondolatoknak nem adnak hangot az emberek, nem kommentálják oda, hogy fasza csaj vagy Erika, kiköltöztél Pestre, s lerakod a kicsi segged, s megtanulod. Csak azt, hogy Na ideje volt... 

Az, hogy ilyen pesszimistán látom a sorsomat azon túl, hogy itt már népbetegség, az én súlyos privát nyomorúságom is. Az még messze van, hogy újra a könnyebbik útra gondoljak, s kilódítsam magam a világból, de nem tudom, mennyi ideig lehet ennyi lelki szeméttel élni együtt, ami lassan, alattomosan emészt fel. Elvesztettem a magamba vetett hitem, s míg az is nehézséget okoz, hogy bizakodóan tekintsek előre, bizonyára nem is lesz biztató a jövőm. Marad ez a jó dolgú életmód, amikor csak háztartásbeli vagyok, írom a rohadt kritikáimat, s falom a könyveket, hogy elbújjak a világ elől. S bizonyos időközönként valaki a szememre vesse a nyilvánvalót. 

Maradt volna ott, ahol volt ez a retkes 2015 is!

Az Iseo-tó partján lőttem 2013-ban. Bús-e? Bús.

Előbb szerettem volna a karácsonyi "élményekről" írni, s aztán a mélységes sóhajokról, de egy egészen friss infódömping után úgy döntöttem, változtatok a sorrendben.

Nos, a családom szégyellt azok után, hogy megjelent egy könyvem, néhány élmény válogatásából, amely 500 példányban fogyott el. Utána elméleteket gyártottak olyan dolgokról, amelyekhez temérdek rosszindulat és emberi butaság szükséges, különben nem jöhet létre. Szarházi vagyok, mert évek óta eltartatom magam a párommal, mert soha nincs pénzem, ha haza megyek, stb. Nekem nem tetszik akármilyen munka, azért nem álltam még be dolgozni sehová, s ha valahol dolgozok is, ott biztosan hamar felmondok, mert nekem büdös a munka. Nos ez még annyira nem nyomasztó. Végül is, volt ennél rosszabb is. (Felhányások a neveléssel kapcsolatban, rám fogtak egy abortuszt, elkergettek a szülői háztól, szemembe mondta apám, hogy dögöljek meg, stb.) Valóban nem lepett volna meg semmi sem már, de aztán úgy alakult, hogy mégis ért némi meglepi. Nyilván tátott szájjal reagáltam, amikor hallottam a dolgokat....

Tényleg, sosem örültem még így karácsonynak. Már egy hónapja kitaláltam többnyire, hogy kinek mit szeretnék venni, de utolsó percen jobb ötleteim támadtak így minden megváltozott mára. Anyu egy karórát kap, apu egy Hofi Géza 5 cd-s csomagot, Nórika megkapta tegnap a termobögrét, Imike egy karton San Miguel-t pohárral, Dóra karkötőkészítő bőröndöt kap, Balázs öcsi forma1-es autót, Boglárka pedig kifestős könyveket zsírkrétával. Én Balázsom ajándéka még titok.

Mindig mondtam, adni jobb, mint kapni. Én annyira szeretném már ezeket átadni, de annyira. S nem igazán érdekel, hogykapok-e bármit. Úgy igazán sose volt karácsony a karácsony, pláne nem gondosan elkészített ajándékokkal a fa alatt, csak azóta van hangulata, amióta asszonya vagyok az én páromnak. Ha ez kettesben ilyen boldog tud lenni, akkor én szeretnék végre gyerekeket szülni, hogy nekik is készítgethessem, csomagolhassam a meglepetéseket.

Sütöttem mézeskalácsot. Elsőt életemben. Igazából az is kérdés, hogy ettem-e valaha karácsonykor mézeskalácsot? Tán nem. Íme az enyém. Nemcsak szép, puha is. Éljen a bonibon, vesszen a skitles!

S a szokásos fahéj illat sem hiányozhat a lakásból, naranccsal és szegfűszeggel. Idén így néz ez ki formába öntve. Teljesen oda vagyok. Mekkora arcom van, mi?

 Vasárnap lesz az egyik karácsonyunk. Kiskarácsonyfával. "Pillogóval". "Gugollával". Aligvárom!

Mióta hivatásos állásinterjúra-járó vagyok írni sincs kedvem. Néhány kudarc után ismét leszarom a dolgot. Inkább törődöm azzal, hogy két bő hét múlva megyünk Székelyföldre és alaposan megtapossuk a havat, felmegyünk a szárhegyi dombokra, karácsonyfát díszítünk és megöljük a disznót. 

Mondjuk elég erősen benne vagyok a karácsonyi hangulatban, pedig lehet, hogy még korai. Kaptam klassz magazint, ami tele van egy rakás frappáns ötlettel lakásdekorációhoz, süteményekhez, meg minden. A Lidl is nagyon pofátlan, már hetek óta karácsonyra hangolódva árul vagány kis dobozokat, csomagolóeszközöket. Ja, síkabátot! Vettünk is mindkettőnknek, tán még nem örültem így kabátnak soha:D Szóval a Lidl fele csak tömött zsebbel érdemes. Legalábbis nekem.

Tervezek egy csomó szegfűszeges narancsot, mandarinkupacot, pici karácsonyfát, vanília és fahéj illatot, sok szaloncukrot, finom teát, megmindent. Már ittunk forralt bort az Erzsébeti Vásárban, eperbort az Europarknál, és vár még ránk egy adag a Vörösmarty téren. Szeretem a karácsonyt, mióta Balázs a "férjem".

Kaptam übercuki karácsonyi kaktuszt. Itt pihen az asztalon, már nyílik is. A baglyom vigyáz rá. Nemsokára jelentkezem a fotókkal a megvalósult vágyakról:)

Tudom, adventkor kicsit kéne javulni, de én talán sose fogok. És a hamburgerről is le kéne mondani, meg a hotdogról is, hogy ne legyenek nagy hurkáim kétoldalt, de...

Hú de mocsokrég nem írtam. Bár aligha történt érdemi. Na jó, mégis.

Voltunk Székelyföldön. Négy hónap után hazatértünk a családhoz kicsit tankolni falusi élményből, hazai jóságból. Csak a fogfájás és a fogászati élménykavalkád maradt volna ki. Lassan protézist csináltathattam volna annak az egy fognak a kezeléséből, ami még mindig csak gyócceresen van tömve, ergo lyukas, ha úgy tetszik :) Blöe.

Szóval kispárnába bőgés volt, gyulladt foggal közlekedés, orvoslátogatás, röpke tesólátogatás, sok gyerekekkel jácodás és némi örvendezés a semmittevésnek. Aztán felmálházott Magdi anyus rengetegféle lekvárral, húsokkal, sajtokkal, túróval és jöhettünk vissza Erzsébetre. Rövid volt. Hiányzott, hogy nem másztunk dombot, hegyet, nem láttuk a szárhegyi kiskápolnát a domboldalban, nem jártam Remetére a Maros-hídhoz, s nem ittam forrócsokit a megújult Mistóban. Remélem, karácsonykor pótoljuk. 

Másrészt meg remélem, hogy nem pótolunk semmit, mert Karácsony tájékán már lesz egy kurvajó konyhalány állásom, esetleg árufeltöltő lehetek a Lidlben. Ilyen álmaim lettek. A jobb állásokról lemondtam önbecsülésem javára. Úgyhogy jól vagyok, ofkorsz, visszafogottan zajlik az élet a Ritka strasszén. 

Eltört, fájt, gyógyszereztem. Az a fogfájás volt,amellyel vígan el lehet biciklizni Pozsonyig Rajkától és vissza, s meg se lövöm, hadd fájjon. Amit tegnap éltem át, nos, az nem ilyen volt. Belekapaszkodtam a paplanba és bőgtem, elfolyt taknyom-nyálam és két Dolgit meg egy Voltaren Dolo meg se parittyázta. Mese nem volt, éjszakai fogászatot kerestünk, beutaztunk a belvárosba, s megkértem a fogorvos kislányt, szedje ki. 

Hát előbb röntgent készítünk, mert lehet, meg lehetne menteni gyökérkezeléssel. Ezt a fogat? Ami a tömés mentén kettétört? És foghúsig lyukadt? Tényleg? Na jó, röntgen. Idióta fogorvos asszisztens bevisz a röntgenszobába, rám adja a vasmellényt, majd azt mondja, harapjak rá arra a vasra, ami farok formájú és gumit húzott rá. Na jó, ezt nem mondta, de farokformája volt tényleg és egy kék gumit húzott rá. Én kérlek, rábuktam, mire ez szemberöhögött. Pislogtam, mint a szemafor, hogy ennek ugyan mi baja, majd szólt, hogy nem kell mélytorkozni, csak a hegyét harapjam be. Na mondom fasza, le se égtem, de attól még nem gondolom, hogy egyből tudnom kellene, hogyan működik ez a masina, sose voltam fogröntgenen. S különben is!

Nézegetjük a JPG kiterjesztésű szájüregemet, s csodáljuk a lyukas fogat, amit sajnos nem húzhat ki, mert össze fog törni, azt csak szájsebész húzza ki, s az most nincs ügyeletben, ezért máskor kell próbálkoznom. Na ja, addig meg menjek haza paplant szorongatni. Kaptam Cataflamot. Szedem. Fáj a fejem tőle, szédülök és olyan vagyok, mintha berúgtam volna és rágyújtottam volna egy ződ cigire. Bár utóbbit sose próbáltam. Szóval szar.

Újratöltve:

Másnap reggelre feldagadt a fejem, gombóc nőtt a jobb felemre. Megérkezett Jakab Bea, s egy böffentős sör helyett az én poharamba gyomorgyilkos cocacola került. Szopcsi.

De legalább volt egy sírvaröhögős hétvégénk, ami máris hiányzik!

Egész hétvégét a beszerzéssel töltöttük. Olyan klassz dolog egyenként gondosan összeválogatni minden kelléket a konyhába :-) Fűszertartó, vízforraló, serpenyő, grillsütő, evőeszközök, tányéralátét, lábasalátét, bögre,tányér, wáá :-) folyton költöznék, ha ez ezzel jár:D Persze, ez már örökre a miénk, de akkor is vagány.

Ízelítőnek egy összeállt sarok.

Békés, szőnyegen ülős, kábeltévének örvendő estéken kell az a tea, ami megihlet, kell az a bögre kakaó, hogy ne fázzunk, s kell az a gitár, hogy hangulatot teremtsen, s kell az a férfi, hogy szeressen.

(Hétvégén Jakab Bea lesz a vendégem! Még nem hiszem el, csak ha belépett az ajtón!) :D

Beköltöztünk hát az új bunkerbe, s szeretjük. Eleve otthonos kis lakás volt, még mielőtt a saját batyunkat behordtuk és szétpakoltuk, de így még inkább a mienk. Pár bútordarab beszerezésre vár ugyan, de nekem már így sincs nagy hiányérzetem :-) 

Pesterzsébet egy naaaagy, lapos falu. Fasoros utcák, kertes házak, gazdag emberek és szegények, öregek és romák, van itt minden. Közelben posta, patika, hentes, zöldséges, Tesco Hiper, park, ping-pong asztal és rengeteg békés aszfalt út a leendő bicajomnak. Szeretni fogom, biztos vagyok benne. Majd meg kell tanulnom békávézni, s a belvárosban biciklizni. 

Meg kell találnom azt a bizonyos munkahelyet, nagyon gyorsan, és haza kell mennem október végén. Ennyi mindössze :-) Mondhatnám, szeretlek Budapest, de inkább szeretlek Pesterzsébet!

egy szösszenet a lakásrészből :D