Rusnya egy dolog ez az albérletkeresés. Illetve a folyamat a röhejes és felháborító és kiakasztó és durva és abszurd és túlzás és és és... 

Gugli, fészbúk, óelix és alberlet.hu kiolvasása után felutazunk Budapestre, kibérelünk egy szobát a panzióban, veszünk két 24 órás békávé jegyet és nyakunkba vesszük a várost, hogy megtaláljuk a következő néhány évre szóló kis bunkerunkat. Miután közel 20.000 forintnál járunk már megérkezésünkkor az elköltött pénzt illetően, végre bejutunk egy-két remek lakásba, amit nem lehet most azonnal kibérelni. Miért? Mert nem a pénz a fontos, vagy nem az az elsődleges, hanem az arc, a jellem. Megnézzük mi a lakást, megnéz a tulajdonos minket, megnézi még másik 5-10 potenciális jelölt a lakást, s majd a tulajdonos kiválasztja, kinek adná ki szívesebben a lakást. Hát nem csodálatos?

Azon már fel se háborodok, hogy egy 30 m2-es lyukért pár ikea bútorral 90.000 forintot is elkérnek, hozzá meg a kéthavi kauciót. Beszorozzuk, s ki jön az összeg, amitől megvakarja az ember a fejét, hogy mégis honnan a retekből ennyit?

Van a főbérlőknek is tahó kategóriája. Egyik kedvenc, aki egy hétig arra kér, hogy szerdán délben hívd, aznap meg is mutatja, ki is veheted. Felmész Pestre, kiveszed a szabadságot, elutazod a pénzed, felhívod délben és aszondja, "az előző bérlő mégis marad, sorry". Édesanyádat! A másik, akivel egyeztetsz, oké a dolog, nyomod a kapucsengőt, aszondja türelem, türelmesen vársz az ajtóban, 5 percet, 15-öt, fél órát, s egy óra után otthagyod a picsába, mert hát van méltóságod. Miután nem talál egy óra után az ajtójában sms-ben közli, hogy nembaj, hogy otthagytuk, úgyis kivette az előző megtekintő. (Nem mellékes, hogy a hirdető eleve castingról beszélt, ahol a tömbház többi lakója a zsűri tag.) Kezdem sajnálni magunkat. Közben meg röhögök, hogy a pénz nem minden, a név előtt a dr. titulus se elég, ha megfeleltünk a cicakutya, gyerek és cigi tilalomnak.

Kétszeri Budapest-tour után még mindig csücsülünk és várunk, hogy hátha megcsörren a telefon és valamelyikük minket választ.