Egyre inkább úgy tűnik, hogy mögénk kerül Győr. A doktor párom jobb állás után nézett, s megkapta. Fővárosi Vízművek, bejólhangzik! Szóval Budapest, jövünk!
Elképzeltem, hogy egy hónap után prüszkölve vágyom vissza a "vidéki" városba, de most az hajt, hogy ott van barátnő, barát és legjobb barátnő is, és egyéb ilyen vonzó dolgok, amik segítenek a szociális létezésben. Közelebb leszek az otthonomhoz, egyetlen buszúttal megoldható egy hétvégi látogatás is, ami nagy dolog, mert Győrből csak nyűg volt a pesti átszállás.
Eszméletlen nagy megkönnyebbülés volt egy hete megválni a Dumaszínháztól. Ilyen kiszámíthatatlan, nyomasztó munkát nem akarok sosem végezni már. Persze, tudom, hogy az élet nem egy "kívánságteljesítő gyár", de attól még hervasztó, hogy úgy próbálunk egy nagy kaliberű turnét megszervezni, hogy előtte nem ültünk le gondolkodni. Nem mondanék rosszat róla, de ha egyszer standupos leszek, tutibiztos, hogy elmesélem ezt a másfél hónapot, s a szórakozást garantáltnak tekinthetjük.
A napok úgy telnek, hogy orvoslátogatás van, lakáskeresés, felesleges tárgyakat szelektálunk, szaporán pótolom a kritikák megírását, s filózom, hogy melyik ötven könyvet dobozolhatom le a balatonparti házikóba, mert egy új albérletbe nem tanácsos egy raklap könyvvel indulni, ha közben hetente 5-öt még hoz a postás.
Most élvezem, hogy "gondtalan" az élet, s fogom a felelősségterhes férfi kezét, hogy kitartson. Vélhetően egy hónap és újra álláskereső leszek, vélhetően találok egy naaagyon klassz állást, s boldog alkalmazott leszek.
Hát így!
