Ja.

Semmi nem változott. Nyomorog a lelkem. Nem is értem, mi bajom.

Illetve értem. Illetve hát. Hogy illessem meg. Szóval szabadon, lebegve, mindentől mentve. Úgy. Érted? Én sem.

Sok alkohol fogyott. Piszok sok pénz is. Mindig mással egy asztalnál. Olykor egyedül. Én meg a pozitív ital, mellé egy-két csapolt habzó. Meg habzó bor, meg nyers pezsgő. Máskor a pálinka, máskor csak egy jó roséfröccs. 

Elhagytam a táskám. Benne 4 kulccsomó. És a buletin. Irat nélkül élek. De lesz útlevelem. Magyar. Király.

És akkor még semmit nem mondtam. Illetve mindent elmondtam. Illetve hát.

Fasz tudja, mit kéne még ide vetnem. Cenzúráva, félszavakban. 

Odabent.

Semmi nem a régi. Ahol nők dolgoznak együtt, ott béke sose lesz. 

Mindennek neveztek engem már életem során okkal, vagy oktalan, de szarkavarónak még nem. Most már az is vagyok. Mondom én, hogy alaptalanul. De mindenki higgyen, kinek akar. Szíve joga választani.

Úgyhogy én nyomtattam egy felmondólevelet. Nem szeretnék tovább olyan csapatban dolgozni, ahol kilehelve a belem érek haza estére, s reggelre kiderül, hogy egy hatalmas gőzölgő szar vagyok. 

Hiszem, hogy a Lajos, megpróbál marasztalni, hiszem, hogy akad, akinek megér egy hátbaveregetést, a téma, de a rosszakarók meg nyerjék el jutalmukat a fennvalótól.

Most pedig csendben leiszom magam.

Jóéjszakát!

Most már kezdem érteni és értékelni a szabadnapokat. A szabadnapok arra valók, hogy lógasd a lábad, feküdj hanyatt, házhoz rendeld a kaját, manikűrözz, fodrászhoz menj, szeresd magad. A filmekben. Az én valóságomban korán kelsz, mert nem tudsz aludni, mosol 4-5 adagot, este kivasalod, napközben takarítasz, aztán főzöl, jó esetben nekiállsz az arcodnak, a szemöldöködnek, a mindenednek, szembenézel magaddal, s megijedsz, hogy nézel ki. Na ez a nap van ma. :D

Viszont van szép új gépem, s van min írnom, mert ugye a csutkás iMachez Erika hülye volt, Balázs is ugyanúgy, s eladtuk :D Kopasz az asztal, de ott figyel a kicsikém. 

Azt sem tudom, munkaügyileg mit írtam utoljára. Szép karriert befutottam a konyhán egy év alatt. Mosogató-takarítóként kezdtem, Gyuri előléptetett szakáccsá (mikróvá), aztán üzletvezető helyettes lettem, amikor egyszer hirtelen Gyuri lelépett két hétre nyaralni. Mindent rendben vittem távollétében, aztán kineveztek engem is megbízható emberré.

Októberben megnyitottuk a Buja Disznók éttermet a Séf utcája mellé és ott már tényleg enyém volt a felelősség mindenért. Zseniális érzés volt, mikor Bíró Lajos azt mondta: Picikém, te vagy a főnök a disznóólban. Napi 150 rántott húst feltornáztunk közel kétszázra, amikor én leköszöntem a Buja Disznókból, s visszakértem magam a Séf utcájába a hajatlan, nagymosolyú főnököm mellé. Azóta ismét nyugodtabb vagyok és nincs káosz a Séfben, nyugodt a csapat (azon része, aki velünk dolgozik).

Mindent összevetve érzem, hogy fontos vagyok a két étteremnek, s a legfontosabb, hogy fontos vagyok Bíró Lajosnak. Ennek az utolsó csapatülés végén hangot is adott. Mindenkinek felemelte a fizetését, de az enyémre egy százassal többet dobott, "Erikát meg kell tartani" cimszóval. Erika pedig igyekszik és alapvetően elégedett.

Gyuri újra mosolyog, én kevesebbszer vagyok idegbeteg, kicsit zavar már csak, hogy grammra mérjük az alapanyagokat, de beletörődöm. Mónika pedig végre gyakorolhatja a hatalmát. (Mónika az üzletvezető helyettes a Buja Malacban)

Zseniális hely a Belvárosi Piac. Nemcsak a két étterem kollégáival vagyunk mosolygósak, de az egész piac dolgozója összekacsintva közlekedik. Van egy marék petrezselyem, ha épp elfogy a miénk, van reszelő, ha nem találom a sajátom, van pörköltszaft, ha nincs miből csinálnom, és a lényeg: mindenkinek van pálinkája. December 22-én volt egy olyan 100 fős, céges buli, ahol mi ugyanolyan részegek voltunk, mint a vendégek. A videókon mi táncolunk a legjobban, s mai napig emlegetjük, milyen zseniálisan kifordultunk magunkból. Legfrissebb élményem pedig a múlt szombat estéről származik, amikoris a Séffel fröccsöztünk be nagyon intelligens vitát folytatva az éttermek társtulajdonosáról. 

Hát így telnek a munkás hétköznapok, s leggyakrabban a szombatok is. A vasárnap a Balózsé. Barátokkal nem gazdagodtam, de a kollégák kiválóak arra, hogy söröket igyunk munka után és a Nagymosolyúval hamarosan ping-pongozni is fogunk. 

 És a vendéglátós történeteimet a mélyen becsült nyakkendős ifjú menedzserekről hamarosan csokorba szedem valamilyen formában. Addig is köszönöm a figyelmet!

Mert nincs időm. Igaz.

Mert nincs meg hozzá a csatolni kívánt fotó. Igaz.

Lusta vagyok. Igaz.

Ésígytovább.

Egyébként meg hiányzik a blogosdi. Rinyálni egy fehér háttérnek, ami nem pofázik vissza. Ontani a cinikus szöveget, teletűzdelve Erika féle szarkazmussal. Várni a család telefonhívását, hogy megint milyen hülyeségeket írkálok össze-vissza. Van ennek egy hangulata. Veszek egy kis laptopot, amivel be lehet este bújni az ágyba és írni, akkor talán nem leszek ilyen lusta, és írni fogok. Mert bizony volna miről. 

Úgyhogy hamarosan jövök. Kiöntöm a lelkem. Borzasztóan feltelt. Van, aki velem tart?

Mert, hogy az lettem. Előléptetés történt. Nemsokára fizetésemelést is kapok, séfruhába öltözöm és iszonyú vagány leszek. Nő a ledolgozott órák száma, sok lesz a pénzem, csak nem lesz időm elkölteni. Mert hétfőtől vasárnapig tolom neki. De legalább sok tom kha ghai levest eszem, s sokat beszélek angolul. 

Na meg aztán van H Astránk, vettünk rá grafitmetal alufelnit, s folyton megyünk vele. Mert autókázni jó. Aztán otthon is voltunk, mert Húsvét volt, meg már ideje is volt, s egyáltalán. 

Csopaki ház eladása után költjük a milliókat, dolgozunk, mulatunk, s a világ pedig elhúz mellettünk. Azt hiszem, ez így van jól.

Kisvirágom mondja, tavaszvan. Igaza van.

Túl vagyok a kéthetes régiségen a Séf utcájában, megvolt az első fizetésem, s lassan kialakul már valamiféle "kapcsolat" a munkatársaim és köztem. Gyurit, aki az üzletvezető, a kasszás, a raktárfelelős, a könyvelő, a minden, imádom. Azt gondolom, hogy ő egy jóember. Sosem panaszkodik, minden hibára a semmi baj választ kapjuk, s szépen kér szívességet, szépen köszöni, ha megteszem. Mindenkinek ilyen kisfőnök kellene. Sajnos félek, hogy nem bírja soká, felülről sajnos folyton szekálják, és semmi sem jó.

Nem fenékig tejfel a munka, már az első munkahetemen összevesztem a beképzelt séf fiúval, aki valójában még nem érettségizett le, de legalább már pucolt zöldséget a parlamentben és elhitte magáról, hogy nagyon tehetséges és mesterséges tekintélyt gyártott magának, amit kábé csak önnön magától kapott meg kizárólag. Még időben közöltem, hogy engem ugyan ne ugrasson kényére-kedvére, hiába vagyok  én az utolsó senki, mosogató, nekem csak korlátozott mennyiségben parancsolhat, szépenkérő hangnemben. :)) Gyakorlatban is működik.

Ottlétemet egy kuka bánja, 3 pohár, egy sótartó és még ki tudja, mit nem vettem észre. A napi 5 óra munka és 4 óra BKV úgy kipurcant, hogy szellemi munkára agyam már nem marad, így a recenziókkal le vagyok maradva, de nagyon sokat olvasok. Családom szerint nagyon jó, hogy végre valami dolgozom, értem ám a célzást :))) 

Durva, de én ezt is szeretem. Szóval annak üzenem, aki azt mondta, hogy nekem büdös a munka, s nem vállalok el akármit, az benyalhatja. Hadd idézzem Bíró Lajos séf urat: Onnan nézve hülyének tűnök?!

Mindenki nyugodjon le a picsába, dolgozom!

Behívtak mosogatói állásinterjúra. Nyelveket beszélsz, kérdezte Gyuri, aki az üzletvezető. Mondtam, angolt, románt. Mondta, Te vagy a Dumaszínházas? Mondtam én. Jóóólvan, téged már vártunk! Hívott is két óra múlva, másnap próbanap. Egy hete volt. Dolgozom. Szóval mosogatói, leszedői, takarítói állást nyertem úgy, hogy nyelveket beszélek és a Dumaszínház ex-rendezvényszervezője vagyok. Be-sza-rás.

Ma tanultam, hogy a pacalpörkölt a tripe stew. Tudjad! Tudjam!

Szóval reggel 6-tól takarítok 8-ig, 11-től mosogatok 2-ig. Közben elpityeredek, mert megaláznak, elmosolyodok, mert a Bíros Lajos séf úr engem bámul, s csorgatja. Így telik ez éhbérért, napi 4 óra békávéval, sok olvasással. 

Én már unom feltenni a kérdést. Kiábrándultam mindenből, s mindenkiből (tisztelem a kivételt).

Ki akarok szállni.

Úgy nyomaszt. 

Úgy hervaszt.

Megfojt lassan a gombóc a torkomban.

Most azt játsszuk, hogy mindketten munkanélküliek vagyunk. 

Na jó, Balázs csak félig. Ő már dolgozik fordítóként, csak kevés a munka. Én már elvállalok bármit. Így voltam egy napig konyhás a netpincer.hu vietnámi üzemében. Csótányok között mosogattam mosogatószer nélkül nálam nagyobb lábosokat. No problem, amíg meg nem láttam az ételben hemzsegő csótányokat. Nem túlzok: hemzsegtek. A futár visszahozta a büdös húst (még kiszállítás előtt), egy másik szólt, hogy a túrós csusza savanyú. Húslevesből készül minden étel, büdös húsokból készül minden főétel... Koszos vietnámiak üvöltöznek egymással és a munkavállalókkal, s kiutáltak a munkatársak, mert nem voltam képben, hogy vévé denisz kit dugott az elmúlt éjszaka a paplan alatt. Kétszer hánytam, egy falatot sem ettem. Éjszaka vakaróztam és folyton felriadtam, mert csótányokról álmodtam. Többet nem mentem. Elolvastam, mennyi betegséget terjesztenek azok a dögök, hát sajnálom, hogy vannak emberek, kik elbírják. Nem bejelentett állás, 12 óra munka, heti 5 nap, 120.000-ért. Amit könyörögve kaphatsz kézhez. Ez már a múlt.

A vajda papír gyárának háeres mancikája kiosztott, hogy miért nem a szakmámba akarok dolgozni, s minek akarok én hosszútávon nekik dolgozni csomagolóként. Innen üzenem, hogy azért, hogy lakbért fizethessek és étel kerülhessen az asztalunkra. Tahó.

Balázs legalább okos, legalább doktor, és legalább van tapasztalata. És főként legalább különbenis az én pasim. És szeret. Úgyhogy mindig lesz nasi a nasis szekrényben, s mindig meghallgat, ha kibőgöm magam, mert szerencsétlen félnótásnak érzem magam közép-kelet európa innenső felén.

Fogalmam sincs, miről szól, csak imádom. Az ilyen zenékre szoktam fantáziálni. Akkora érzéseim támadnak tőle, hogy nem is hinném, hogy képes vagyok ilyeneket megélni :)))

Hülye-e vagyok? E?

Íme:

Nos, ez a második reggel, amikor ez bömböl ki a hangprojektorból, habzsolom a kávémat a Minion bögremelegítő alól és nézem a vetetlen ágyat. Fogom a papírt és a ceruzát, írni kéne egy recenziót, de közben lemennék a szőnyegre egy tornára, elmosogatnék a konyhában, de mindez csak hülyeség. Nincs is kedvem egyikhez se,.

Ahhoz volna kedvem, hogy fogjak egy túrahátizsákot, belepakoljak néhány vastag zoknit, két polár felsőt, s a bundabugyikat, s másznék a hegyekben fel-le. Gondolkodnék az én kámínyómon, s tisztítanám a fejemet. Alkalomadtán bedugnám füleimbe a zenémet, aztán újra lecsendesednék. S ezt addig, míg meg nem unom. A helyben toporgásom kezd sok lenni. Sokk!

És akkor még egyszer: Av Oss, For Oss!