Túl vagyok a kéthetes régiségen a Séf utcájában, megvolt az első fizetésem, s lassan kialakul már valamiféle "kapcsolat" a munkatársaim és köztem. Gyurit, aki az üzletvezető, a kasszás, a raktárfelelős, a könyvelő, a minden, imádom. Azt gondolom, hogy ő egy jóember. Sosem panaszkodik, minden hibára a semmi baj választ kapjuk, s szépen kér szívességet, szépen köszöni, ha megteszem. Mindenkinek ilyen kisfőnök kellene. Sajnos félek, hogy nem bírja soká, felülről sajnos folyton szekálják, és semmi sem jó.

Nem fenékig tejfel a munka, már az első munkahetemen összevesztem a beképzelt séf fiúval, aki valójában még nem érettségizett le, de legalább már pucolt zöldséget a parlamentben és elhitte magáról, hogy nagyon tehetséges és mesterséges tekintélyt gyártott magának, amit kábé csak önnön magától kapott meg kizárólag. Még időben közöltem, hogy engem ugyan ne ugrasson kényére-kedvére, hiába vagyok  én az utolsó senki, mosogató, nekem csak korlátozott mennyiségben parancsolhat, szépenkérő hangnemben. :)) Gyakorlatban is működik.

Ottlétemet egy kuka bánja, 3 pohár, egy sótartó és még ki tudja, mit nem vettem észre. A napi 5 óra munka és 4 óra BKV úgy kipurcant, hogy szellemi munkára agyam már nem marad, így a recenziókkal le vagyok maradva, de nagyon sokat olvasok. Családom szerint nagyon jó, hogy végre valami dolgozom, értem ám a célzást :))) 

Durva, de én ezt is szeretem. Szóval annak üzenem, aki azt mondta, hogy nekem büdös a munka, s nem vállalok el akármit, az benyalhatja. Hadd idézzem Bíró Lajos séf urat: Onnan nézve hülyének tűnök?!