Hú de mocsokrég nem írtam. Bár aligha történt érdemi. Na jó, mégis.
Voltunk Székelyföldön. Négy hónap után hazatértünk a családhoz kicsit tankolni falusi élményből, hazai jóságból. Csak a fogfájás és a fogászati élménykavalkád maradt volna ki. Lassan protézist csináltathattam volna annak az egy fognak a kezeléséből, ami még mindig csak gyócceresen van tömve, ergo lyukas, ha úgy tetszik :) Blöe.
Szóval kispárnába bőgés volt, gyulladt foggal közlekedés, orvoslátogatás, röpke tesólátogatás, sok gyerekekkel jácodás és némi örvendezés a semmittevésnek. Aztán felmálházott Magdi anyus rengetegféle lekvárral, húsokkal, sajtokkal, túróval és jöhettünk vissza Erzsébetre. Rövid volt. Hiányzott, hogy nem másztunk dombot, hegyet, nem láttuk a szárhegyi kiskápolnát a domboldalban, nem jártam Remetére a Maros-hídhoz, s nem ittam forrócsokit a megújult Mistóban. Remélem, karácsonykor pótoljuk.
Másrészt meg remélem, hogy nem pótolunk semmit, mert Karácsony tájékán már lesz egy kurvajó konyhalány állásom, esetleg árufeltöltő lehetek a Lidlben. Ilyen álmaim lettek. A jobb állásokról lemondtam önbecsülésem javára. Úgyhogy jól vagyok, ofkorsz, visszafogottan zajlik az élet a Ritka strasszén.