Tényleg, sosem örültem még így karácsonynak. Már egy hónapja kitaláltam többnyire, hogy kinek mit szeretnék venni, de utolsó percen jobb ötleteim támadtak így minden megváltozott mára. Anyu egy karórát kap, apu egy Hofi Géza 5 cd-s csomagot, Nórika megkapta tegnap a termobögrét, Imike egy karton San Miguel-t pohárral, Dóra karkötőkészítő bőröndöt kap, Balázs öcsi forma1-es autót, Boglárka pedig kifestős könyveket zsírkrétával. Én Balázsom ajándéka még titok.
Mindig mondtam, adni jobb, mint kapni. Én annyira szeretném már ezeket átadni, de annyira. S nem igazán érdekel, hogykapok-e bármit. Úgy igazán sose volt karácsony a karácsony, pláne nem gondosan elkészített ajándékokkal a fa alatt, csak azóta van hangulata, amióta asszonya vagyok az én páromnak. Ha ez kettesben ilyen boldog tud lenni, akkor én szeretnék végre gyerekeket szülni, hogy nekik is készítgethessem, csomagolhassam a meglepetéseket.
Sütöttem mézeskalácsot. Elsőt életemben. Igazából az is kérdés, hogy ettem-e valaha karácsonykor mézeskalácsot? Tán nem. Íme az enyém. Nemcsak szép, puha is. Éljen a bonibon, vesszen a skitles!
S a szokásos fahéj illat sem hiányozhat a lakásból, naranccsal és szegfűszeggel. Idén így néz ez ki formába öntve. Teljesen oda vagyok. Mekkora arcom van, mi?
Vasárnap lesz az egyik karácsonyunk. Kiskarácsonyfával. "Pillogóval". "Gugollával". Aligvárom!